Hogy kezdtem a szitanyomtatást és miért ez lett a munkám?
Hatalmas fekete asztal kiálló vasakkal, hófehér, sűrűn szőtt tekercsek, büdös ragacsok, barna üvegek tele pigmenttel, fakeretekre feszített cirádás minták, döglött pillangók a lemenő nap beszűrődő fényében. A kép élénken előttem van ma is. Így találkoztam a szitanyomással a nagypapám padlásán berendezett műhelyben.
Gyerekként rendszeresen ültem nagyszüleim vasárnapi ebédjein a gyönyörűen megterített étkezőasztalnál és szedegettem le a petrezselymet a rizsről. Akkor nem tudtam, hogy a szekrényajtók mögött és fejünk fölött a padláson ott várnak rám a szitakeretek és -szövetek, amik évekkel később alapját adják majd a vállalkozásomnak. Apai nagyapám jogászként és közgazdászként kezdetben kényszerű okokból, később saját függetlensége miatt váltotta ki az iparengedélyt, és kezdett nagyanyámmal textileket nyomtatni. Budai lakásuk padlásán berendezett műhelyében nyomtattak ketten, majd nagyanyám varrta, és festette ki a textileket.
Később főiskolán lett lehetőségem elsajátítani ezt a sokszorosító grafikai technikát.
Emlékszem, amikor álltunk az első szitanyomtatás bemutatón, a tanárunk mutatta a levilágítás folyamatát, az egészből alig értettem valamit, de nagyon tetszett. Később rengeteget kísérleteztem, rajzoltam, vittem át tussal filmre a rajzaimat, nyomtattam, néha napokon át a főiskola hígítótól bűzös műhelyében. Papírra művészi képeket nyomtattam, több színnel, amik az év végi kiállításon megnyerték tanáraim tetszését, egy-két darab ma is ott van az iskola gyűjteményében, szerepeltem velük kiállításokon.
Szenvedélyesen megszerettem ezt a technikát, annyira, hogy otthon tákoltam egy levilágító berendezést és a saját szobámban világítottam le tusrajzaimat, majd nyomtattam papírra. Az első textilre nyomtatásom a Szarvat tartó Vénusz (Laussei Vénusz) sziklába faragott őskori domborművének reprodukciója vászonra, amiből ruhát varrtam magamnak és boldogan jártam sörözni benne a Ráckertbe. Mindent telenyomtattam, amit tudtam.
A szobám műteremmé változott. Anyukám nem tiltotta meg az otthoni szitanyomtatást, csak néha átrakott aludni a nappaliba, nehogy elájuljak a hígító szagától. (Ma már vízbázisú festékkel nyomtatunk, ami nem büdös, nem kell vegyi anyagokat használni nyomtatáshoz, kimosáshoz sem.)
A HAGYATÉK
Később elköltöztem otthonról, dolgozni kezdtem, nem is gondoltam a szitanyomtatásra. Nagyszüleim már nem éltek, amikor apám szólt, hogy rengeteg szitanyomó eszköz maradt a padláson, kérem-e.
Próbáltam felelős döntést hozni, ami az lett volna, hogy nem kérem, mert ki tudja, mikor használnám, és a 30 négyzetméteres albérletembe hatvan festmény mellett nem fog elférni. Engem viszont nem ez érdekelt. A régi, de használható eszközöket kincsnek nyilvánítottam. Akár én fogom használni, akár másvalaki, tudtam, hogy meg kell mentenem az enyészettől őket. Kincsek esetében pedig fel sem merül kérdésként, hogy hol fognak elférni. Így összeszedtük a megmaradt kereteket és lehúzókat, sárga könyveket és a büdös ragacsokat.
Csodálatos munka volt.
Kézbe venni, nézni is öröm volt ezeket a tárgyakat. Ott sorakoztak a budai társasház kertjében, méret szerint csoportosítva, porrétegtől megszabadítva. Lezárult egy fejezet a történetükben, de új fejezetet nyitottam nekik.
Tároltam nyaraló padlásán, barát garázsában, albérlet pincéjében, később anyósom padlásán, több helyen is, hisz sehol nem fért el az összes egyszerre. Nagyjából hatszor költöztettem nagy részüket, majd amikor beköltöztünk saját házunkba, elhoztuk saját padlásunkra.
2019-ben fogtam őket újból munkába, azóta megállás nélkül nyomtatunk.
A SZITANYOMÁS TECHNIKÁJA
Ahogy mi csináljuk…
Egyetlen gépet sem használunk, kézzel nyomtatunk, mint a nagyszüleim.
Rajzolás
A munka úgy kezdődik, hogy járom a réteket és erdőket. Lerajzolok egy csomó gazt és virágot, levélmintát, erezetet és tüskét.
Otthon választok a rajzok közül, tökéletesítem, ez néha hónapokig tart (most is több van ilyen fázisban). Ez a legintenzívebb része a munkámnak. Nem a kéz dolgozik, hanem az agy és a szív.
A rajzot szkennelem, hogy a lehető legpontosabban tudjam méretezni. Nem vektorizáljuk, mert az elvenné a kézi rajzolás jellegzetes vonalát, túl tökéletes lenne, amit mi nem szeretünk..
FILMKÉSZÍTÉS
Kinyomtatjuk a kész rajzot, a papírra rakok egy átlátszó fóliát, majd tussal megrajzolom rá a mintát, gyakorlatilag átrajzolom a rajzot. (Ezt csináltam eddig kétszer a Család-barát c. műsorban itt és itt megnézheted.) Ezt kiadhatnánk nyomdának, de mi szeretünk a saját kezünkkel megrajzolni mindent. Hosszú és lassú a munka, mert alaposak vagyunk, van, hogy két-három napig is rajzoljuk. Nekünk így lesz tökéletes.
Levilágítás
A szitakeret egy fa keret, amire szitaszövet van feszítve ragasztással vagy –mint nagypapa kereteinél- kis szögekkel rögzítve. Ez a szövet olyan, mint a teaszűrőd, csak sokkal sűrűbb.
Az üres, tiszta szövetre fényérzékeny emulziót húzok fel vékony rétegben, majd megszárítom sötétben.
A levilágítás során ez az emulzió kap egy nagy erősségű fényt meghatározott ideig. Ezt a folyamatot mi a szuper, magam tákolta levilágító berendezéssel csináljuk még most is. Alul van egy lámpa, felette vízszintesen egy fektetett üveglap, erre rakjuk az átlátszó fóliát, rajta a fekete rajzzal, erre az emulziós szitakeretet. Felülről takarjuk, nehezéket rakunk rá, és indulhat a levilágítás.
Levilágítás után a szitaszövetbe az emulzió beleköt ott, ahol fény érte. Ahol a fekete rajz eltakarta a fénytől, ott az emulziót vízzel ki lehet mosni. A kimosott részen láthatóvá válik a sűrű szitaszövet, ami majd átengedi a festéket egyenletesen eloszlatva a papíron vagy textilen.
Sokszorosítás
Egy kemény, de rugalmas alapra helyezünk egy papírt, amire a minta helyét kimérjük, bejelöljük. Ez alapján pozícionáljuk majd a textilt.
A papírra rakjuk a textil, fölé helyezi a férjem a keretet ferdén. Beleöntöm a festéket a keret egyik végébe. Ekkor a férjem a textilre helyezi, én pedig egy ún. lehúzóval, (rákelgumi, rakli..) a szitaszövetre húzok lazán és egyenletesen egy réteg festéket, aztán rányomva a keretet a textilre visszahúzom. A szitakeret felemelése után a minta a textilen van, azon egyenletes vastagságban eloszlik.
Ezt ismételjük egy alkalommal kétszázszor. Ennyi helyünk van jelenleg a textilek kiterítésére, ha kenyérzsákot nyomtatunk. Nem tudom megunni, minden darabot megszületését öröm látni.
