a képeslapok feltöltéséről

AKTUÁLISa képeslapok feltöltéséről

a képeslapok feltöltéséről

Elképzeltem, hogy a meleg házban fahéjas teát kortyolva fogok rajzolni meg feltölteni a képeket a blogra. Kint köd lesz, bent meleg, csend és nyugalom, mert egyedül leszek itthon, ami évente egyszer fordul elő.
Aztán egyedül a ködöt sikerült megvalósítani.
Először elvesztettem a feltöltésre előkészített fotókat. A férjem gépének lomtárában találtam meg a nyers fájlokat, kezdhettem elölről a feldolgozásukat. Aztán pár napra elutaztunk, és miután több napon át vezettem, sikerült a kapunkban kilyukasztani az autó kerekét. Egy kósza falevéltől elromlott kazán miatt az éjszakát a pár nap alatt kihűlt házban töltöttem két tök dagira felöltöztetett gyerekkel.
Mindezt úgy, hogy a férjem csendben és nyugalomban ködöt fényképez valahol messze, mert a dolgok mindig akkor történnek, amikor a férjek távol vannak.
Viszont Vigántpetendnél rózsaszín szivárvány volt, este forralt bort ittam, most pedig titokban megeszem a lányaim pattogatott kukoricáját.
És végre feltöltöm a képeslapokat két szerelő közt és egy áramszünet után.

Itt találod a képeslapokat, majd egyre több lesz, ha nem jön közbe tornádó vagy ilyesmi.

dsc_2573_cr.jpg

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Cornides Ágnes

Monday to Friday 09:00 - 20:00 hrs
Saturday 09:00 - 18:00 hrs
Sunday 09:00 - 18:00 hrs