A húsvéti ünnep eredete a zsidó hagyományokban is megtalálható. Pészah ünnepén a tavasz köszöntésén túl a zsidó hagyomány az egyiptomi fogságból való szabadulásról is emlékezik, amikor Isten tizedik csapásként küldött angyala elkerülte a zsidók házait (és csak az egyiptomi elsőszülötteket pusztította el). Úgy másfél ezer évvel később Jézus épp Pészah idején érkezett Jeruzsálembe: az utolsó vacsora is egy szédereste, azaz egy bárányvacsora volt (arra a bárányra emlékezvén, aminek a vérével megkenték a zsidók házainak ajtajait). A keresztény liturgiában Nagypéntek Jézus Krisztus keresztre feszítésének napja, és Húsvét hétfőn támadt fel. A keresztény hagyomány egybeesik a Pészah időszakával.

A Húsvétot a nagyböjti időszak előzi meg, ami a hamvazószerdától kezdődik, a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás ideje. A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnappal kezdődő nagyhét, amit régebben „sanyarúhétnek”, „videshétnek” is hívtak. A nagyhét a tavasz újjászületésre koncentrál, a természet megújulása a test és a lélek megújulását is hozza. A magyar falun a parasztok ilyenkor nagy gonddal megtisztították az egész házat, készültek az évi gyónásra és szentáldozásra.

Nagycsütörtökön Krisztus utolsó vacsorájára, elfogatására és szenvedéseire emlékezünk. Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja, a legszigorúbb böjt és a gyász ideje, ezen a napon csak a húsvéti tojást szabad festeni. Nagyszombat Húsvét ünnepének előnapja. A csend és a reményteli várakozás ideje, a negyvennapos böjt vége. Húsvétvasárnap a feltámadás napja. Családi reggeli húsvéti kaláccsal, tojással, sonkával, báránnyal és borral. Húsvéthétfő pedig a locsolkodás napja.